Az első világháborút követően Bosznia és Hercegovina az újonnan megalakult Szlovén-Szerb-Horvát Királyság része lett, melynek területe  a Nyugat-Balkántól Közép-Európáig húzódott. Az alkotmány alapján az államot hat köztársaság (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia) és két független tartomány (Koszovó és Vojvodina) alkotta, a határokat etnikai  vonalak mentén húzták meg. A területen sokféle nemzetiség élt. Tito, a  régió későbbi vezetője, mondta : “Egy olyan országnak  vagyok a vezetője, ahol kétféle ábécé van, három nyelv, négy vallás, öt nemzetiség, hat köztársaság, hét szomszéd és amelyben nyolc nemzeti kisebbség él.”

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

 

 

 

A különböző nemzetiségek között a kezdetektől voltak feszültségek. 1929-ben Sándor király megpróbálta megfékezni a nacionalista és szeparatista törekvéseket, az országot diktatúrává alakította és nevét Jugoszláviára változtatta. Megszüntette az ország történelmi régióit és új belső határokat húzott a tartományok, bánságok között, mely nem követte a történelmi és etnikai határokat.

​

Sándor király terve megbukott és 1941 áprilisában, amikor a tengelyhatalmak legyőzték Jugoszláviát, a lakosság nagy része nem bánkódott az állam bukása miatt. Az országot felosztották: a fasiszta Usztasa mozgalom irányítása alatt megalakult a független Horvát állam, mely magában foglalta Bosznia-Hercegovina nagyobb részét is. A szerbek, zsidók és romák ellen pusztító népirtást hajtottak végre.

​

A második világháború alatt polgárháború tört ki Jugoszláviában az usztasa horvátok, a monarchia párti szerb partizánok (avagy csetnikek) és a Josip Brosz Tito által vezetett kommunista partizánok között. A háború után megalakult a Jugoszláv Szocialista Föderatív Köztársaság. Tito először miniszterelnök, majd elnök lett és 1980-ban bekövetkezett haláláig irányította az országot.