A zsidóság története Bosznia-Hercegovinában több mint 500 évre nyúlik vissza. A XV. század végén sok  zsidó érkezett erre a területre, miután II. Ferdinánd és Kasztíliai Izabella száműzetési rendelete értelmében kiűzték őket Spanyolországból. A rendelet, melyet gyakran Alhambra dekrétumként emlegetnek, 200 000 spanyol zsidót utasított ki az országból.

 

A kiűzött zsidók közül sokan az Oszmán birodalomban - többek között Bosznia-Hercegovinában - telepedtek le, ahol II. Bajazid szultán szívesen fogadta őket. A spanyol és portugál zsidók leszármazottait szefárd zsidóknak hívják, mivel a “szefarad” szó héberül Spanyolország neve.

​

Szarajevó vált a virágzó zsidó élet központjává a Balkánon. 1577-ben a zsidó közösség engedélyt kapott az oszmán uralkodótól saját negyed építésére, ez volt az “El Cortijo”, az udvar. Néhány évvel később, 1581-ben egy muszlim jótevő segítségével felépült a város első zsinagógája, a Régi Zsinagóga vagy Velika Avlija. A ma itt élő zsidók nagy része szefárd. Amikor 1878-ban Szarajevó az Osztrák-Magyar Monarchia része lett, askenázi (azaz kelet- európai) zsidók is érkeztek Szarajevóba.

 

A második világháború kitörésekor 14 000 zsidó élt Bosznia- Hercegovinában. A háború alatt a legtöbbjüket megsemmisítették. Csupán 4000 zsidó túlélő maradt, akik a partizánokhoz csatlakoztak vagy elmenkültek. 1945 után a túlélők közül sokan visszatértek és újjáépítették a zsidó közösséget.

 

Az utóbbi években csökkent a Bosznia-Hercegovinából elvándorló zsidók száma. Ma körülbelül 1000 zsidó él az orszában, kétharmaduk Szarajevóban. A közösség kilencven százaléka szefárd zsidó. Az idősek beszélik még a ladino nyelvet.

​